efiction efiction
efiction efiction
efiction efiction efiction efiction
Cím: Nem apja lánya Szerző: iuwan
[Vélemények - 162] Nyomtató Fejezet vagy Történet
- Szöveg mérete +
A szerző megjegyzései a fejezethez:
a .: :. közti szövegrész párszaszóul van, más jelölés nem jutott hirtelen eszembe.

"A Harry Potter könyvek szerepl?i és világa kizárólag J. K. Rowling teremt? fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem ?ket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt."


A kúria sötétségbe burkolózott, csak a kandalló biztosított némi fényt és meleget ezen a hideg, viharos nyári éjszakán. A kandalló előtti kopott, barnás szőnyegen egy apró alak kuporgott. Nagyon fázott, bár teste köré takarókat csavart, szinte ki sem látszott közülük. Jobb tenyerét óvatosan kidugta a takarók alól és erősen koncentrált, mire a kandalló tüze kissé élénkebbé vált, de nem adott sokkal több meleget.

Az előszoba felől halk súrlódás hangja szűrődött felé, mint amikor egy nehéz tárgyat vonszolnak a padlón. Az apró alak azonban akkor sem láthatta volna az érkezőt a sötétben, ha nem háttal ült volna az ajtónak.
- .: Sehol senki :. – sziszegte Nagini.
- .: Mégis, mit vártál? Éjszaka van, ráadásul tombol a vihar. Nem hiszem, hogy bárkinek kedve támadna ilyen időben lakatlan-kúria-felfedezőútra indulni:. – válaszolta mély, sziszegő hangon a kislány. A kígyó helyeslően biccentett, és lazán a lány köré tekeredett.
- .: A parancs az parancs, legyen akármilyen fölösleges is :. – az állat hangjában némi szemrehányás érződött, amit a lány figyelmen kívül hagyott. -.: Nem kellene már aludnod? :.
- .: Még csak fél egy múlt. Nem vagyok álmos.:. – szavait meghazudtolóan hatalmasat ásított.
- .: Látom, nem vagy álmos:. – jegyezte meg gúnyosan a kígyó.

Odakintről a szél hangos süvöltéssel csapódott az ablakoknak, mire a kislány riadtan összerezzent a hangtól. Ezzel egy időben nyikorogva kinyílt, majd becsukódott a bejárati ajtó, a lány pedig olyan hirtelen pattant fel, hogy az őt lazán körbefogó kígyó tompa puffanással a szőnyegre pottyant. A gyermek az előszobába rohant, és az érkező nyakába ugrott.
A férfi ázott, hosszú, fekete talárt viselt, jobb kezében varázspálcát tartott. Miután bezárta az ajtót és lehámozta magáról a lányt, pálcája egyetlen intésével megszárította a ruháját.
- Késtél, apa! – mondta a csuklyás alaknak, aki erre elhúzta a száját.
- De, ugye, nem azért vagy fenn még mindig, hogy ezt elmondd? – Voldemort hangjában sokkal kevésbé volt érezhető a szemrehányás, mint az előbb Naginiében.
- Nem – rázta fejét a kicsi. – Csak meg akartalak várni.
- Ahogy látom, megint a szalonban éjszakáztál – a férfi tekintete a szalon félhomályát fürkészte, mintha képes lenne átlátni a sötétségen. Percekig álltak így némán, végül a csendet Voldemort törte meg halk sziszegésével. - .:Nagini!:.
A kígyó előcsusszant a szalon sötétjéből, közben folyamatosan sziszegett.
- .:Egész éjjel le se hunyta a szemét. Lehetetlen kis kölyök.:.

Voldemort az előtte álló, mosolygó kislányra nézett. Lánya arca kipirult az örömtől, ahogy rá, Voldemortra nézett. Pont olyan, mint az anyja – jutott eszébe. – Nemcsak külsőre. Rajta kívül nagyon kevesen vannak, akik félelem nélkül, mosolyogva mernek rám nézni. Most, hogy ilyen közelről nézett lánya szemeibe, elgondolkodott, hogy vajon van-e neki bármi köze a gyermekhez. A barna szemek, amiket Sophie-tól, az édesanyjától örökölt, vidáman csillogtak, és valószínűleg sohasem fogja azt a kegyetlen pillantást küldeni senki és semmi felé, ami neki a specialitása Volt azonban valami, egyetlen aprócska tény, ami kétségtelenné tette számára az apa-lánya kérdést: a lány is párszaszájú volt, amit nem örökölhetett az anyjától.

Lassú, ám határozott léptekkel indult el a szalon felé. Amint átlépte a küszöböt, meglátta a szőnyegen heverő takarókupacot, mely ékes bizonyítékául szolgált mind a lánya eddigi hollétére, mind pedig arra, hogy miért ég a tűz a kandallóban. Nem volt túl fényes, vagy meleg, de tűz volt, és égett. Égett, ami azt jelentette, hogy valakinek meg kellett gyújtania, és mivel lányán és Naginin kívül senki sem tartózkodott a kúriában az elmúlt órákban, nem volt kérdés számára a tűz eredete– hiszen a kígyó nem tudott tüzet gyújtani. . Persze, nem nagy dolog tüzet bűvölni a kandallóba, de lássuk be: egy olyan tizenegy éves gyerektől, aki idén készül először varázslóiskolába, ráadásul pálcája sincs, igazán kiváló teljesítmény. Elismerő, már-már büszke pillantást vetett az őt kissé lemaradva követő lányra, majd leült a széles, kopott kanapéra. Lánya habozás nélkül mellé telepedett, miközben ő felélesztette a tüzet pálcája egyetlen intésével. Némán ültek egymás mellett, hallgatva a lángok csendes ropogását.
- Itt az ideje, hogy iskolába járj, Diana – törte meg a csendet Voldemort, mire a kislány felkapta fejét, és ránézett. – Bár mehetnél a három legjobb varázslóképző iskola bármelyikébe, én mégis a legmegfelelőbbet választottam neked. A Beauxbatons-ban nincs túl magas színvonal, már ami a Fekete Mágiát illeti, azt a Durmstrangban oktatják. De az meg túlságosan is fiúiskola, marad hát a Roxfort. Elvégre, mint a nagy Mardekár Malazár legifjabb leszármazottjának, neked mindenkinél több jogod van ősöd iskolájában tanulni. Az meg, hogy ott túl sok a sárvérű… elhanyagolható tény – úgy tűnt az utolsó mondatokat csak magának mondta, de Diana mégis meghallotta őket. Arca egy pillanatra elkomorodott, aztán egy mosoly letörölte a rosszallást.
- Roxfortos leszek, mint te is! – sikított fel.
- És mardekáros, mint én – tette hozzá félhangosan a férfi, majd hangosabban folytatta. – A beilleszkedésedet elősegítendő, beszéltem egy régi barátommal, a fia most lesz harmadéves. A nyár hátralévő részét náluk fogod tölteni.
- Miért érzem úgy, hogy a költöztetésemnek több köze van ahhoz, hogy mostanában sokkal később jössz vissza, mint ígéred, mint ahhoz, hogy megismerjek pár felsőbbévest? - tette fel a túl sok valóságalappal bíró kérdést a lány.
- Sipirc aludni, kisasszony! – mordult rá hirtelen a lányra, aki most sem ijedt meg. – Gyerünk, nem mondom kétszer! – a lány megfordult, és kisprintelt a szobából. Hamarosan elnyelte a folyosó sötétje, aztán már csak a lábai halk dobogása hallatszott, ahogy felrohant a lépcsőn. Voldemort ekkor Naginihez fordult. - .: A végén még Hollóhátas lesz. :.
- .: Nagy az esélye:. – biccentett a kígyó.
- .: Mardekár utódja nem lesz, nem lehet hollóhátas!:. – mordult fel kétségbeesetten, intett a pálcájával, mire a kandalló tüze kialudt. Ezek után ő is az emeleti szobája felé vette az irányt. Álmában Dianát látta, fején a Teszlek Süveggel, ami így kiabál: Hollóhát!
Be kell jelentkezned bejelentkezés (regisztrálás) a vélemény írásához.